településtörténet

Kópháza (horvátul Koljnof, németül Kohlenhof) község Győr-Moson-Sopron megyében, a Sopron–Fertődi kistérségben. A lakosság 60%-a horvát nemzetiségű.

Fekvése

Kópháza Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén, Soprontól mintegy 6 km-nyi távolságra délkeleti irányban található. Közlekedési helyzete kedvező, az áthaladó 84-es főútvonalon keresztül kiváló az összeköttetése Sopronnal. A község határától északra halad el a Győr-Sopron-Ebenfurthi vasútvonal, amelynek Balf megállója kb. 1,5 km-re van Kópházától. Szomszédja még nyugatra Harka (4 km), délkeletre (6 km) Nagycenk.

Megközelíthető Győr felől a 85-ös főúton Nagycenkig, tovább a 84-esen, vagy Sümeg felől a 84-esen; vasúton a Sopron–Szombathely-vasútvonalon.

Története

  • A 12. századi oklevelek Kópháza község mai területén két településről tesznek említést, Ravazd és Vis névvel.
  • Egy 1429-ben kelt oklevélben található először a magyar hangzású „Kolphaza” elnevezés. A név eredete Kolb Péter városi polgár nevéhez fűződik, aki nagyobb részt birtokolta a települést.
  • Kópháza 1430-tól 1848-ig Sopron jobbágy-községe volt.
  • Az első horvát letelepülők nevei 1537-től kezdődően találhatók az oklevélben. Az idevándorolt horvátok főleg a tengermelléki területekről származtak. (lásd még: Horvátok Magyarországon)
  • A község közepén található Szent Márton templom, amely régen a temető dombon állt. A 18. század végén bontották le, hogy felépítsék új helyén. A község nevezetessége a 18. század második felében a Szűzanya tiszteletére épült kápolna, amely a környék és a távolabbi horvátság zarándokhelye.
  • 1987-ben került felavatásra, majd 2005-ben felújításra a Tájház, ahol a helytörténeti gyűjteményt tekinthetik meg az ide látogatók.

Kópháza és vidéke 1245 körül két néven volt ismert: Ravaszdvíz és Tarnavíz. A terület egy részét 1283-ban a győri káptalan örökölte, míg a másik részét egy Csépán nevezetű soproni polgár. Ravaszdvíz és Tarnavíz térségét 1354-ben Kolb Péter soproni polgár volt a tulajdonosa, minden bizonnyal róla nevezték el a falut Kolbenhofnak. A Kópháza elnevezés először 1429-ben jelent meg a forrásokban. Luxemburgi Zsigmond uralkodásának éveiben e területet a Locsmándi és a Pongrácz család birtokolta. Locsmándiéknak állítólag 171 hold szőlőjük volt, s kilencedként a jobbágyoknak 62 hektoliter bort kellett összesen a gazdag családnak leadni.

A községet 1430-ban Sopronnak adományozták, így Kópháza Sopron jobbágyfalujává vált. A község etnikai összetételét vizsgálva akkoriban elsősorban a német anyanyelvű lakosság túlsúlya volt szembeötlő. Ezt bizonyít-ja, hogy a község első plébánosai németül beszéltek. A török veszedelem idején a lakosság jelentős része elmenekült. Helyükre 1430 körül Bosznia és Horvátország térségéből, pontosabban Velika és Ztenychnyik térségéből horvát menekültek érkeztek. Ezeket a telepeseket “ gradistyei” horvátoknak nevezik.

Ekkortól kezdve a horvát etnikum dominánssá vált a faluban. A történelem nagyobb eseményei közül 1848-nál érdemes megállni. Az itteni horvát lakosság nem támogatta Jellasics horvát bánt, szinte teljes egészében a magyar honvédséghez csatlakoztak. A dualizmus idején a falu Sopron és Bécs közelsége miatt meglehetősen gyorsan fejlődött, különösen a vasútvonalak kiépülése után. Az első világháború utáni időszak legfontosabb eseménye az 1921-es népszavazás volt, ahol a katolikus horvátok többsége az akkor még szociáldemokrata Ausztria helyett a Magyarországhoz való csatlakozást választották.

A falu lakóinak a megélhetésért igencsak meg kellett küzdenie: a leggazdagabb parasztnak is csak 18 hold, az átlagnak pedig mindössze 1-5 hold szántóföldje volt. Mivel nem volt ritka a 8-10, sőt még a 15 gyermekes család sem, ezért a birtokok rendkívüli mértékben elaprózódtak. A kópházi horvátok az 1941-es népszavazáskor magyarnak vallották magukat, így a második világháború után nem telepítették ki őket. 1945-ben a visszavonuló német és nyilas csapatok zsidó munkaszolgálatosokat helyeztek el, akik közül nagyon sokan megfagytak a hidegben.

A front elvonulása után elsők között a megrongált villanyhálózatot, telefonvezetéket kellett helyreállítani, de a hidak és a vasútvonal is súlyosan megkárosodott. A földosztásnál itt nagyon nehéz volt a nincstelenek igényeit kielégíteni, mivel összesen 72 hold szántót és 40 hold szőlőt mérhettek ki. A kollektivizálás első hulláma már 1951-ben elérte a falut, amikor megalakult a helyi Petőfi Termelőszövetkezet. Ez az 1956-os forradalom idején feloszlott, majd 1959-ben kényszer hatására újból megalakult Előre néven.

A TSZ a megye fejlettebb gazdasági egységei közé tartozott , a gabonatermesztésen és állattenyésztésen túl kertészettel is foglalkoztak. A villany a település minden házában 1950-ben gyulladt ki. Kópházán a vezetékes ívóvízellátás 1968 óta megoldott. Bár kétségkívül volt infrastrukturális fejlődés, mégsem tudta a falu kihasználni lehetőségeit. A hetvenes évek közepéig a község a “határsáv”-hoz tartozott, így nagyon csekély volt a forgalma. Megközelítéséhez ugyanis engedélyre volt szükség. A Kópháza – Deutschkreutz új határátkelő 1989-es megnyitása után mind az átmenő forgalom, mind pedig a gazdasági fejlődés megélénkült a faluban.

A település mai arculata

A rendszerváltás után meggyorsult a falu infrastrukturális fejlődése. A telefonhálózat bővítésére 1994-95 folyamán került sor. A gázhálózat kiépítését ugyanekkor, a csatornázást pedig 1996-ra fejezték be. A külföldi turisták megjelenése szolgáltatások tömegét vonzotta a településre. Ezek az üzletek alkalmasak a keresőképes népesség egy részének helyben történő foglalkoztatására, a sok kisebb helyi vállalkozás azonban nem tudja a teljes foglalkoztatottságot biztosítani, ezért sokan Sopronban keresik kenyerüket.

A község lakóinak 60%-a horvát nemzetiségű. Ezért az óvodában és az iskolában horvát nyelven is folyik az oktatás. A településen horvát kisebbségi önkormányzat is működik. A horvátok kulturális aktivitása nagy, s egyesületük, a Koljnofski tamburaši a burgenlandi horvátokkal is szoros kapcsolatot tart.

Testvérvárosai


to top