250 éve szentelték fel a Nagytemplomunkat.

Kópházán a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt templom mindenkinek csak
Nagytemplom vagy Kápolna. Gyerekkoromban nagymamámtól sokat hallottam a legendáról, a
kis Lórikáról, aztán arról is, hogy időnként a Mária szobor a kápolnából átsuhant a temető
dombon álló Szent Márton templomba. Ezek a legendák voltaképpen történelmi tényekhez
kötődnek, mivel a Mária szobrot Nádasdy Ferenc adományozta Kóphá-zának, és a szobor az
első időszakban a Szent Márton templomban lett elhelyezve. A néphit szerint a búcsújáró
templomot Nádasdy Ferenc építette. A romantikus mesék és legendák hozzátartoznak az
életünkhöz onnan merítünk erőt a mindennapi gondok leküzdéséhez. Hagyjuk a legendákat élni.
Dr. Vitéz Házi Jenő írja a „Sopron középkori egyháztörténete” című könyve 197. oldalán:
„Kópházi horvát lakosok ajkán élő népi hagyományokban sokszor valamilyen formában
történelmi igazság rejtőzhetik”. Megismerve neves kutatók és történészek munkáit és nem
utolsó sorban Falu Ferenc plébános írását, a következőképpen tudjuk bemutatni a kegytemplom
történetét és korát.
Rövid történelmi áttekintés Falu Ferenc egykori plébános írásából.
„Malesits András (Kópházán 1710-1738-ig plébános.) Halála után a város Rohrer János nyéki
apátplébános ajánlatára ennek káplánját Behovsich Pált választotta Kópháza plébánosává. Ő
ettől kezdve 37 éven át volt erőteljes alkotó, lobbanékony, népét sokszor a durvaságig menően
fegyelmező vezetője a községnek. Hivatalba lépése után azonnal megtörtént a gazdaságilag
még összekuszált Balf-Kópháza plébániák teljes szétválasztása a püspök parancsára. Behofsich
értette a módját, hogy a balfi adminisztratúra megüresedésekor ezt az elintézést maga javára
megváltoztassa. A szétválasztás szerint a kópházi plébánia jövedelme így alakult: volt 4 hold
szántója és 12 font szőlője, amit a község tartozott megművelni. Minden fertályos
jobbágyháztól 1 mérő rozst, 1 mérő búzát, 1 tyúkot és 1 sajtot kapott. Míg a zsellérek 1 forintot,
a szolgák 50 dénárt fizettek neki. Volt továbbá fa járandósága, 15 forintra becsült
stólajárandósága, és húsvétkor 9 napos bormérési joga. Mivel pedig jövedelme ilyen formában
csak 160 forintot tett ki és nem érte el a balfi plébánia jövedelmét, a püspök a „Cassa
Parochorum” -ból évi 50 forintot juttatott neki segély gyanánt. A plébános azonban ezeken
túlmenően is újabb jövedelmeket biztosított magának Balfról.
Valószínűleg a számítani jól tudó Behofsich biztatására határozta el magát a község, hogy maga
építi újra vendégfogadóját kibővített szállásokkal és istállókkal amiért a város az egész évi
bormérést átengedte neki.
A plébános legnagyobb tette azonban a búcsújáró templom megépítése volt. E templomnak,
vagy legalább is egy a helyén épült kis kápolnának az építését a monda gróf Nádasdy Ferencnek
tulajdonította. Holott a hagyományból annyi lehet igaz, hogy Nádasdy talán egy ősi Szűz Mária
szobrot adományozott a temetőben épült Szent Márton templomnak azért, mert a kópházi
jobbágyok a város engedélyével fuvarral és robottal segítettek neki a lorettói templom és
kolostor építésénél. Ezt igazolja az a körülmény, hogy az 1659-i vizitáció megem-líti a nagyobb
ünnepeken odavezetett zarándoklatokat. Ezekről az 1651-i egyházlátogatás még mit sem tud.
Külön kápolna létezését azonban az 1674-i Kasza féle sem jegyzi fel, pedig akkor Nádasdy már
halott volt.
Behofsich a Nagytemplom építője.
Az 1772-ben Zichy Ferenc püspöknek küldött jelenté-sében határozottan állítja, hogy alapjától
kezdve újonnan építették. Bizonyára a Szűzanya tisztelete és a hosszú idők óta szokásos
zarándoklatok érlelték meg benne az elhatározást, a nagyon szűk templom helyett egy sokkal
nagyobb kápolnát épített a kegykép tiszteletére. A soproni levéltárban az első adatot az építésről
1747-ben találjuk amikor Schmierer Magdolna 15 forintot hagyományoz az épülőben lévő
kápolnára.
Behofsich a környéken lakó nemesekhez és a város jómódú katolikusaihoz fordult adományért
és különösen Széchenyi Antal gróf, cenki földesúr nagyarányú támogatásával kezdte meg az
építkezést, amelyhez az igás és kézimunkát a község szolgáltatta. Az adományok azonban nem
voltak elégségesek, ezért a község 1748-ban Rohrer István királyi tanácsostól 500 ft-ot, 1749-
ben a soproni Genzel alapból és Poszvák János soproni polgártól 993 forintot vett kölcsön a
város engedélyével. 1749-ben már annyira készen volt a templom, hogy Isten-tiszteletet lehetett
benne tartani. A befolyó perselypénzek hovafordítását a tanács nem tartotta helyesnek, ezért a
maga kebeléből Wischy Samuel katolikus tanácsost bízta meg azok kezelésével. Belső
berendezéséből a hatalmas főoltárt, továbbá a szószéket Széchenyi Antal csináltatta, állíttatta,
Schandl Nándor soproni gombkötő egy Szt. Anna festményt adományozott a kápolnának, és a
hozzá-való oltárra külön 8 pengőforintot. Tett ezenkívül egy 100 forintos misealapítványt az
oltárhoz, amelyhez egy ezüst lámpát is adományozott. 300 ft-os olajalapítvánnyal együtt
biztosította a lámpa állandó égését. Közben tovább folytatódott a kápolna építése. 1761-ben
Voss Károly császári hadbiztos, aki már előzőleg is támogatta a szentély létesítését, a
végrendeletében a még mindig nem egészen kész kápolna építésére újabb 50 forintot
hagyományozott. Az 1761-ben kelt végrendeletben a 12. pontban ezt olvassuk „Vor entlichen
Jahre zu bauen angefangen, bischer aber nicht völlig verfertigt wordet”
Az 1772-i összeíró bizottság Kópházáról azt jelenti, hogy „A falu Szt. Márton tiszteletére épült
ősrégi temploma olykicsi, hogy feltétlenül nagyobbat kellene a helyébe építeni, ha nem fogadná
be a népet a kétszer akkora kápolna”. Ennek a boldogságos Szűzanya tiszteletére emelt
kápolnának adományokból, perselyből évi 300 Ft bevétele van, hagyaték tőkéje pedig: 400 ft.
Tornya fából épült 2 haranggal, áll benne 3 oltár. Van 7 miseruhája, részben dalmatikákkal 2
kelyhe, szentség-mutatója, 4 misekönyve, a kegyképhez 8 ruhája. Általában jól van felszerelve.
Ilyen formán a darabossága mellett is a mély vallásosságú Behofsich plébános buzgóságából
egy az egész vidéket uraló új szentély épült, mely eredeti alakjában csak annyit változott, hogy
valamivel később két kőtornyos homlokzattal bővült, és mint a Sopron falvaiban található
legjelentősebb barokk-rokokó műemlék, és mint az imádságos lelkek kedves zarándokhelye
hirdeti ama kor mély vallásosságát, áldozatkészségét. Az új kápolnának kivált az első évtizedekben a vidékről nagy volt a látogatottsága s a megsokasodott teendők ellátására Behofsichnak
élte végéig káplánra volt szüksége.
(Falu Ferenc továbbiakban írja: „Magam, mint kisgyermek majd, mint nagyobb Nagy- és
Kisasszonykor gyalog, mezítláb szoktam elzarándokolni Hidegségről ide a Szűzanyához. A
hívők zöme mindig Sopronkeresztúr s burgenlandi horvát falvak voltak, amelyek az 1944-ben
befejezett világháború után egyáltalán nem jöhettek. Nincs vízum határátlépő a semleges
Ausztria határától drót és aknazár választ el bennünket. Bár adná az Úristen, hogy a vezetők
megbékélve, az emberek nyugodtan élhetnék le az ő rövid földi életüket”.)
Egy szomorú bejegyzés a plébánia halottak könyvéből: A kápolnában az első időkben őrök is
voltak, hol barátok, hol civilek. Az utolsó őrről a Halottak anyakönyvének 1. kötet, 28-ik lap,
21 f. szám alatt az alábbit olvashatjuk latinul: „21. Moribundo adstitit: Nikolaus Mraz par:
Sepelivit: idem. Nomenndefuncti: Joannes Fehérváry: Servitor Eccla, ad B. Virginem in via
Regia eksztra Kopház, 70 annor. Elisabetha Fehérváry Profati servitoris filia: 14 annor.! Hi duo,
pater nimirum cum sun filia nocte inter 19-am et 20-am Septembris 803. ligati, toti concussi,
fossati inventi sun. Praeciosa Ecclae: per latrones ablata. Liberet Deus Quemgue a simili
morte”.
Magyarul: „Fehérváry János szolga a B Szűzhöz címzett templomnál Kópházán kívül a királyi
út mellett 70 éves Fehérváry Erzsébet előbb említett szolgának a lánya 14 éves, temette Mráz
Miklós pléb. Mindkettőt apát és lányát 1803 szept. 19-20 éjjelen megkötözték agyonverték
teljesen s eltemetve találtattak meg. A templom értékeit a latrok elvitték. Hasonló haláltól
mentsen meg az Isten minket.”
Bán János írja könyvében: Az energiától túlfűtött plébánosra jellemző, hogy amikor egy zenés
lakodalmi menet a háza elött megkötött ökrét megvadította furkósbottal jól helyben hagyta a
zenészeket és a nász-nagyot. (1764) Amikor ugyanez év nyarán a robotleszállítást követelő
jobbágyok gabonáját nem akarták elcsépelni, Horváth György nevű lázítójukat egyszerűen a
lakására hívatta, és ott zárt ajtók mellett ütötte verte felháborodásában. E miatt a város
Bernátsky és Liebezeit tanácsost küldötte ki vizsgálatra, és feljelentést tett ellene a püspöknél.
Zichy püspök elrendelte ellene a büntető eljárást és lemondásra szólította fel. A plébános eleinte
nem tágított majd csak a káplánja javára akart lemondani, amit viszont a tanács nem fogadott
el. (1765) Így lassan elcsendesedett az ügy és Behofsich még 10 évig maradt Kópháza
plébánosa. Hogy jó gazda volt mutatja az a 2000 forintos kölcsön, amit a város vett föl tőle
1773 márc. 8-án.
Megöregedve 1774-ben mondott le a plébániájáról március 1-én.
Ivan Karal kutatásai szerint: 1708 körűl született Boldogasszonyban. Pappá szentelése Győrben
1733-ban volt, 1733-1735-ig káplán Rabnitz Mannersdorf 1735-1736 Kaisersdorf, 1736-1738
Lekindrof 1738-1774-ig Kópháza plébánosa, 1776-1782-ig Lakembachban él. 1792 február 11-
én hunyt el szülőfalujában Boldogasszonyban (Frauenkirchen, Svetica)
A falu tanítója Behofsich idejében Preiner György volt, akinek borjárandóságát
pénzjárandóságra változtatta a község (5jk. 1765. okt 20) Preiner helyett 1766-ban a község új
tanítót akart választani, de Behofsich plébános Preinert védelmébe vette, mint olyant, akivel
meg van elégedve. Erre a tanács a már kántorpróbára jelentkező új tanító eltávolítását rendelte
el.
A községben virágzott a kateketikai társulat, amely négy saját zászlóval rendelkezett.
A falu népe kivétel nélkül katolikus volt és 1772-ben 560 hét éven felüli és 223 azon aluli lakost
számlált.”
250 évvel ezelőtt hatalmas összefogással a környék gazdag emberei, nemesei és a falu
lakosságának áldozatos munkájával épült fel a nagytemplomunk.
Szép lenne, ha az évforduló kapcsán ugyanezt az összefogást tudnánk felmutatni és
méltóképpen megünnepelni ezt a jeles évfordulót