Takarékos lesz az EU-elnökség

Várhatóan mintegy 80 millió euróra tehető a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség összköltsége, ami azt jelenti, hogy más tagállamokéhoz képest a magyar “viszonylag takarékos” költségvetés lesz, mondta Bakos Piroska EU-elnökségi szóvivő.

Felkészülési költségekkel együtt
A Külügyminisztérium által szervezett háttérbeszélgetésen a szóvivő korábbi példákat említve elmondta, hogy Franciaország 150 millió eurót, a Cseh Köztársaság 130 milliót, Svédország pedig 80-90 millió eurót költött az elnökségére. A magyar elnökség összköltségébe már a korábbi évek felkészülési költségeit is beleszámították, tette hozzá.

Intenzív hónap
“A felkészülés utolsó, rendkívül intenzív hónapja” kezdődött el, és ebben az időszakban az uniós intézmények napirendje is igen sűrű, hangsúlyozta Bakos Piroska. Mint mondta: december 16-17-én ülésezik az Európai Tanács, ekkor derül ki pontosan, hány ügyet zárhat le a jelenlegi belga elnökség, és mennyi marad a magyar elnökségre.

Fő helyszín a gödöllői kastély
Bakos Piroska szerint arra törekednek, hogy az elnökség magyarországi eseményei ne okozzanak nagy közlekedési felfordulást, ezért is választották fő helyszínnek a gödöllői Grassalkovich-kastélyt, így legfeljebb a Keleti Partnerség májusi csúcstalálkozója, az állam- és kormányfők találkozója járhat fennakadásokkal. A gödöllői kastély munkálatai egyébiránt a tervek szerint december 15-ig befejeződnek, ezek keretében a lovardát alakítják át konferenciaközponttá, és egy sajtóközpontot is létesítenek, fogalmazott.

Hivatalos átvétel január 6-án
A magyar elnökség hivatalos honlapja jelenleg tesztüzemben működik, december 20-ra tervezik az indulását. Az EU-elnökség hivatalos átvételére 2011. január 6-án kerül sor.

orf

to top