Nem számítanak a magyarok tömegére

Az osztrák munkaerőpiaci nyitás után sem számítanak arra, hogy a magyarok tömegesen munkát vállalnának majd Ausztriában – hangoztatta sajtótájékoztatóján szerdán Szombathelyen Michael Zimmermann, osztrák nagykövet.

Aki kellett már kint van

Szavai szerint az osztrák gazdaság örömmel üdvözli a jól képzett magyar munkaerőt, ám véleménye szerint aki Ausztriában akart dolgozni, már megtalálta a módját, hogy munkát vállaljon, például az ingázói egyezmény keretében.

Michael Zimmermann a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében tartott sajtótájékoztatót, ahol az Osztrák Köztársaság tiszteletbeli konzulátusa is működik.

Nem Európa peremén vagyunk

Michael Zimmermann szólt arról, hogy Magyarországnak és Ausztriának az Európai Unión belül érdemes közösen fellépnie, pozitív példaként erre az úgynevezett “Duna stratégiát” említette, amellyel szerinte elérhető, hogy Brüsszelből nagyobb figyelmet szenteljenek a régióra, melyet szavai szerint eddig hajlamosak voltak úgy kezelni, mintha Európa peremén lennénk.

orf

to top