Öt éven át három soproni fesztivál is kiemelt kulturális rendezvény

A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat – dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága 2012-ben is meghirdette a „Nyugat- dunántúli régió kiemelt kulturális- és örökségturisztikai rendezvénye” pályázatot. Sopronból három fesztivál is elnyerte a címet.


A pályázatok elbírálásánál kiemelt szempont volt a rendezvény eredetisége, egyedi, unikális jellege, szezonhosszabbító hatása, mely a régió turizmusfejlesztési stratégiájával összhangban áll. A pályázat eredményét az UTAZÁS 2012. kiállítás szakmai napján, 2012. március 1-jén jelentették be.

A nyertes pályázatok között van a soproni Kékfrankos Nyár, VOLT fesztivál és a Liszt Fesztivál. Térségünkből a hegykői Tízforrás Fesztivál ugyancsak felkerült a listára. A pályázat anyagi támogatással nem jár, ugyanakkor jelentős hozadéka van a rendezvények ismertté tétele terén, hiszen a címet elnyerő rendezvények népszerűsítésére a Nyugat – dunántúli RMI marketing tevékenységében kiemelt figyelmet fordít a cím birtoklásának 5 éves időtartama alatt.


to top