160 éve született a léghajó feltalálója

A repülés történetében világszerte Ferdinand Zeppelint tartják számon mint az első irányítható léghajó megépítőjét. Pedig az érdem ezen a téren is egy magyaré: a 160 éve, 1850. december 7-én Keszthelyen született Schwarz Dávid ötlete volt a kormányozható léghajó.

A bécsi hadügyminisztérium elutasította
Schwarz Dávid első léghajóterveit a bécsi hadügyminisztérium elutasította, ezután az orosz kormánynak ajánlotta fel azokat. 1892-től két évig Szentpéterváron dolgozott, de hiába költött el 77 ezer rubelt, a hidrogén töltését nem tudta megoldani.

Katonai célokra alkalmatlannak találták
1895-ben Berlinbe települt át, merev rendszerű, könnyűfémből épített kormányozható léghajója felkeltette a porosz hadügyminisztérium érdeklődését is. Pénzt azonban nem adtak rá, mert a találmányt katonai célokra alkalmatlannak találták. (Joggal, hiszen az első világháborúban bevetett 97 Zeppelin közül 94 elpusztult.)

Schwarz ötlete volt a váz és hajótest
Schwarz ötlete volt a merev alumínium váz és az erre feszített szivar alakú, vékony alumíniumlemezzel borított, hidrogénnel töltött hajótest is. A léghajót és a gondolát kötelek helyett szilárd rudakkal kapcsolta össze, a töltést gázrekeszek segítségével tette biztonságosabbá, a három légcsavar meghajtását négyhengeres, vízhűtéses robbanómotor biztosította.

A próbarepülést nem érte meg
Schwarz így a léghajózás valamennyi alapvető kérdését megoldotta, de szerkezetének próbarepülését nem érte meg. 1897. január 13-án meghalt, munkáját özvegye fejezte be. A léghajó első és utolsó útját Berlinben, a tempelhofi repülőtéren tette meg.

A pilóta, aki még soha nem vezetett hasonló szerkezetet, megrémült az egyik ékszíj elszakadásától és hirtelen túl sok hidrogént engedett ki a ballonból. A gép zuhanni kezdett, a földhöz csapódott és kettétört.

Zeppelin megvette a szabadalmat
A közönség soraiban ott volt Ferdinand Zeppelin gróf is, aki már 1885-ben szabadalmat szerzett a léghajó ötletére, a munkával azonban nem úgy haladt, ahogy szeretett volna. A kudarccal végződött bemutató után Zeppelin az összes szabadalmat megvette az özvegytől, s három évvel később előállt a róla elnevezett léghajótípussal. A Zeppelin fényes karriert futott be, s csak a repülőgépek tudták néhány évtizeddel később kiszorítani.

orf


to top