Humanoid busz – Barátságos óriáshangyára emlékeztet egy új magyar busz, a Credo E-Bone

Az egyik cég a Credo buszokat gyártó győri bázisú Kravtex most a szomszédvár Sopronban élő formatervező Simon Péter futurisztikus koncepciójával rukkolt elő. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen, valamint a pozsonyi AFAD-on (Academy of Fine Art and Design) végzett fiatal designer korábban több alkalommal, például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2008-as Nissan formatervezési versenyén elért harmadik helyezésével is letette már a névjegyét.

Simon Péter diplomamunkájának keretén belül alkotta meg ezt a koncepciót – biztos nem gondolta, hogy nemzetközi autós blogok fognak rajongani tervéért a beadás után. A Credo E-Bone null-emissziós busz teljesen új színt vihetne a tömegközlekedésbe – és nem csak formájával, hanem műszaki tartalmával egyaránt. Formaterve a modern buszok álmosítóan ötlettelen szögletessége helyett, merész vonalvezetésével, látványos domborításaival, kétszínű fényezésével, gömbölyű szélvédőjével, hatalmas íves hátsó ablakával és szétszórt lámpáival visz színt az utcaképbe. Valahogy így képzelték el az ezredforduló utáni tömegközlekedést húsz-harminc évvel ezelőtt.

A forma igazi különlegességét azonban a vázszerkezet újszerű koncepciója adja, amely nem a jármű aljára, hanem a tetejére került és a kerekekhez lefutó T profilos láb segítségével tartja meg a busz súlyát. Az egyszerre szilárd és könnyű szénszálas műanyag váz mellett a speciális műanyagból készülő karosszériával akár 15-20 százalékkal is alacsonyabban tartható az önsúly. Felépítését az emberi csontszerkezet ihlette, a csomópontokon erősebb, ahol csak burkolatként van rá szükség, ott ritkább összetételű. A tanulmány hajtáslánca is különleges, hidrogénnel üzemel, az előállított áramot a tetőre szerelt cellákban tárolják, melyekből egyenesen a kerekekbe épített motorokba kerül.

pannon novum


to top