Megyei Nemzetiségi Nap Kópházán

Idén Kópháza adott ismét otthont a Megyei Nemzetiségi Nap látványos programsorozatának. Kópháza 2001-ben elsőként rendezte meg a Megyei Nemzetiségi Napot. Azóta rotációs rendszerben vállalták az érintett települések a szervezést – mondta el Grubits Ferenc, Kópháza polgármestere. – A pénz azonban egyre kevesebb az ilyen és ehhez hasonló megmozdulásokra. A megyei közgyűlés nemzetiségi és civil kapcsolatok bizottsága elnökeként ennek ellenére fontosnak tartom, hogy minél többen megismerjék az itt élő nemzetiségek kultúráját. Ezért kezdeményeztem, hogy megyei finanszírozásban a nehézségek ellenére is szervezzük meg a programot.

A rendezvény 10 órakor a helyi művelődési háznál vette kezdetét, innen indultak a népviseletbe öltözött résztvevők és a meghívott vendégek a kópházi Fekete Madonna kegytemplomába, ahol 10.30-kor Németh Antal esperes celebrálta az ünnepi szentmisét. Ezt követően délután 1 órakor látványos szüreti felvonulást tekinthettek meg az érdeklődők.

A Megyei Nemzetiségi Nap ünnepélyes megnyitóján a meghívottakat és a vendégeket Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. A megyében élő nemzetiségek színes, látványos kultúrműsorral szorakoztatták a közönséget több mint három órán keresztül. Fellépett az Ágfalvi Fúvószenekar, a Kajkavci Fertőhomoki Horvát Nemzetiségi Kultúrcsoport, a Csornai Cigány Nemzetiségi Csoport, a Győri Lengyel Nemzetiségi Kórus, a Kópházi Horvát Nemzetiségi Kultúrcsoport. A szervezők nagyon elégedettek, hogy a falu mint a megye horvát fellegvára, ismét megmutathatta az idelátogatóknak megyénk nemzetiségeinek kultúráját és színességét.

to top