Pannon kulináris sorozat

Nemes magyar borok, regionális kecskesajtok, ehető bogyók és rétesek állnak a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület őszi kulináris sorozatának középpontjában.

Közkedvelt sorozat lett
A tavalyi év tavaszán indított kezdeményezés immár sikeres, közkedvelt rendezvénysorozattá vált és elmaradhatatlan részét alkotja a kultúregyesület programjainak.

„Regionális konyhai élvezetek”„Továbbra is az a célunk, hogy megtaláljuk azokat az egyéneket, akik a regionális konyhai élvezetek témájában otthon vannak, és bemutatják tudásukat”, mondta el Liszt Evelyn ötletgazda.
A kulináris rendezvénysorozat során nagy tapasztalattal és széleskörű ismeretekkel rendelkező előadókat ismerhetnek meg az érdeklődők.

Borkóstoló kecskesajttal
Az őszi idény első programja – az évszakhoz illően – egy borkóstoló lesz. Szeptember 28-án, 17:00 órától a felsőőri székházban a villányi Vylyan pincészet borkülönlegességeit Wawrzsák László mutatja be. Újdonságként regionális kecskesajtot, kecskekolbászt és ízletes szendvicskrémet kínálnak.

Ehető bogyók és a rétesnyújtás titkai
Október 16-án az erdők, mezők ehető bogyói állnak majd a középpontban. Binder Grete gyógynövényszakértő a felhasználásra, befőzésre ad tippeket az alsóőri Klubházban. Szintén az alsóőri Klubház jól felszerelt konyhájában árulja majd el november 6-án a réteskészítés titkait Seper Mariann. Mindenki kipróbálhatja a rétestészta nyújtását és a hagyományos recepteken kívül néhány különlegességgel is meglepi a résztvevőket Seper Mariann.

További kulináris tervek:
A kulináris programszervezők nem fogynak ki az ötletekből, így már a jövő évre is készülnek a tervek: vad gyógynövények felhasználása, krémek és kenőcsök készítése és kenyérsütés is szerepelnek majd a 2013-as év első felének programfüzetében.


to top