Testvérvárosi látogatás – 10 éves Sopron és Kismarton testvérvárosi kapcsolata

Mindkét város folytatni és bővíteni szeretné az eddigi, hagyományosan jó testvérvárosi együttműködést. Soproni látogatáson járt Kismarton (Eisenstadt) új polgármestere, Mag. Thomas Steiner. A polgármester vezetésével Kismartonból érkezett testvérvárosi delegációt dr. Fodor Tamás fogadta a soproni városházán.

Tradicionális jó a kapcsolat a két város között, amit folytatni szeretnénk és kiszélesíteni, továbbá megkeresni azokat a további együttműködési lehetőségeket, amelyeket közös térségünk kínál – mondta Sopron polgármestere a találkozón.

A két város testvérvárosi kapcsolata idén 10 éves, melyet mindkét polgármester látványos rendezvénnyel tervez megünnepelni. Az eseményen a testvérvárosok polgárai ismerkedhetnek, játszhatnak egymással. Terv született többek között egy közös labdarúgó-mérkőzésről illetve egy fotókiállításról, amely a városok polgárainak életét, szokásait mutatja be a másik fél számára.

Mag. Thomas Steiner szívügyének nevezte Sopron és Kismarton testvérvárosi kapcsolatát, így azt is, hogy ez a jövőben is folytatódjon. A két település testvérvárosi kapcsolatának idei, 10 éves jubileuma ennek külön is mozgatóereje lehet – vélte Kismarton polgármestere, aki ezúttal hosszabb városnézésre is időt szakított.

Mag. Thomas Steinert – Andrea Fraunschiel lemondását követően – 2011. november 30-án iktatták hivatalosan is Kismarton polgármesterévé.


to top