A magyar útlevél zavarja Európát

A határon túli magyarok magyar állampolgárságáról – sőt, majdan a szavazati jogról – szóló budapesti döntésnek az egész Európai Unióra (EU) kiterjedő hatásai vannak – írta péntek délután megjelent számában a Le Monde.

Szabadon mozoghatnak majd az EU-ban
A francia liberális újság bécsi keltezésű tudósítása arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar útlevéllel rendelkezők szabadon mozoghatnak majd a schengeni övezetben vagy vállalhatnak munkát az Európai Unióban, akkor is, ha egyébként azon országok – Románia, Szerbia vagy Ukrajna – állampolgárai, amelyeknek nem járnak ezek a privilégiumok.

Ezenkívül az Egyesült Államokba való beutazásuk is könnyebb lesz. Közép-Európa és a balkáni országok területén ugyanis 2,5 millió magyar él, Magyarország határain kívül – jegyzi meg a lap.

Valahol tilos, valahol tömegesen igénylik
Azt is hangsúlyozza, hogy Szerbiában, amely uniós tagjelölt, és ahol mintegy 280 ezer magyar él a Vajdaságban, eddig legalább ötezren nyújtották be a honosítási kérelmüket. Az uniós tag Romániában, amely nem tagja a schengeni övezetnek, a majdnem másfél milliós magyar kisebbségből ezrek töltötték már ki az űrlapokat.
Az 530 ezer magyart számláló Szlovákiában, amely a schengeni övezet mellett az eurózóna tagja is, nagyon kevesen jelentkeznek a magyar állampolgárságért, miután a szlovák nacionalisták a kettős kötődést a Szlovákia iránti lojalitás szempontjából problémának tekintik. A mintegy 160 ezer fős ukrajnai magyar kisebbség reakcióját még nem tudni. Az országban nem engedélyezett a kettős állampolgárság.

Szerbia ugyanígy jár el
A Le Monde szerint egy másik „kényes kérdés” az, hogy Budapest szavazati jogot készül adni minden honosított magyarnak. A lap szerint tavaly tavasszal a konzervatívok még elutasították ennek gondolatát, amit akkor a szélsőjobboldal képviselt.

„Mára azonban, úgy tűnik, felülkerekedett a kísértés, hogy létrehozzanak egy határon túli választói bázist. Hiszen, ahogy azt Orbán Viktor is megmondta, Szerbia ugyanígy tesz a volt Jugoszlávia területén szétszóródott szerb kisebbségekkel” – tette hozzá a tudósító.


to top