Határon Túli Magyar Fesztivál

Koncertek, kiállítások, falukutatással és az ősi magyar hitvilággal kapcsolatos előadások szerepelnek a VIII. Határon Túli Magyar Összművészeti Fesztivál január 13-án nyíló programján Győrött.

Mese-és énekmondó nyitóelőadás
A két héten át tartó rendezvénysorozatot Berecz András mese-és énekmondó előadása nyitja meg, a zenei programok közül Szabó Sándor gitárművész népzenei ihletésű kompozícióival január 21-én lép a közönség elé, mondta Lencsés Lívia, a szervező Petőfi Sándor Művelődési Ház munkatársa az MTI-nek.

Erdélyi kutatások, ősi magyar hitvilág
Az erdélyi Kovászna megyében végzett falukutatás eredményeit előadáson ismertetik a kutatást végző Nyugat-magyarországi Egyetem pedagógiai karának oktatói és hallgatói január 17-én, a látottakat megörökítő fotókat pedig kiállításon tárják az érdeklődők elé.

Másnap az ősi magyar hitvilág keleti elemeiről tart előadást Obrusánszky Borbála történész, mongolista. Fister Magdolna szociológus, őstörténet-kutató január 25-i előadásában nemzeti történelmünk kevéssé ismert fejezeteiről szól.

Kiállítások, táncház
A program keretében kiállítások nyílnak Fazakas Sándor gyökérszobrász munkáiból, továbbá a hangszerkészítő Kovács Gábor és a Kőszegi fivérek hangszergyűjteményéből. A székelyföldi fotóművészeti mesterműhely alkotói Eltűnt kultúrák nyomában címmel vonultatják fel munkáikat.

A rendezvénysorozatot január 29-én táncház zárja, amelyen a kalotaszegi Varga István Kiscsipás és zenekara húzza a talpalávalót. A fesztivált ezúttal nyolcadik alkalommal rendezik meg.

orf


to top