A szakképzés színvonalának emelése a közösség gyarapodását szolgálja

A legmodernebb technikai felszereltség és feltételek segítik az alkalmazott grafikai oktatást a Handler Nándor Szakképző Iskolában. A Handler Nándor Szakképző Iskola grafikai oktatásnak helyet adó szaktantermének avatóját tartották ma az intézmény Hőközpont utcai telephelyén. A 21. század minden követelményének megfelelő felszereltségű tantermet Králik Tibor iskolaigazgató mutatta be.

– A digitális oktatás nem célja, de eszköze a pedagógiának. A legkorszerűbb technikai eszközök és feltételek, az iskola által alkalmazott korszerű módszertan a tanulók eredményein mérhető le – mondta az igazgató, aki az elmúlt 6 évre visszamenően vázolta a fejlesztésnek azt a folyamatát, amelynek eredményeként a Handler-iskola ma már sok száz digitalizált tananyagot tartalmazó tudásbázissal rendelkezik.

– Az alkalmazott grafikai oktatásban, a művészképzésben elengedhetetlen az a korszerű eszközpark, amellyel az iskola rendelkezik, ugyanakkor a legkorszerűbb eszköz sem helyettesíti az embert, hiszen a műalkotás lényege a fejekben születik meg – tette hozzá Králik Tibor.

A korszerű felszereltséget a grafikus teremben , többek között – egy grafikai prés, színes A3 szkenner, vágóplotter, interaktív táblacsomag, 16 darabiMac grafikus munkahely konfiguráció jelenti.

Abdai Géza, közösségi ügyekért felelős alpolgármester utalva a jövő évi Handler-jubileumra, hangsúlyozta: a jeles névadó emléke előtt többféle módon lehet tisztelegni. Az a fejlődési folyamat, amelyen az iskola keresztülment, ennek a tisztelgésnek egy formája. Az iskola gyarapodása egyben a város gyarapodását is jelenti. Nem csak értékben, anyagiakban gyarapodott az intézmény, mert minden fejlesztés az oktatás színvonalának emelkedését is jelenti, azaz a szellemi értékeket is gyarapítja, ami a város szellemi gazdagodásához vezet.

A 21. századi technika segít abban, hogy a fiatalok a jelen kihívásainak megfeleljenek, hogy a tudással nem csak a személyes boldogulásukat segítsék, de a közösséget is előbbre vigyék – mondta az ünnepségen Abdai Géza alpolgármester.

Az eseményen a tanulókkal, a pedagógusokkal, a fejlesztést támogatókkal együtt a helyi Kereskedelmi és Iparkamara és az Ipartestület képviselői is jelen voltak.

B. Tóth Éva

sopron

to top