Szőlészek is kérhetik a Széchenyi-kártyát

Bevezetik a Széchenyi-kártyát az agráriumban – jelentette be a kormány második akciótervében. Az intézkedésnek a többség örül, az óvatosabbak szerint viszont az ördög a részletekben rejlik, de remélik, valóban hozzájuthatnak a segítséghez. Az agrárvállalkozók eddig nem juthattak a Széchenyi-kártya által nyújtott kedvezményekhez. Kizárták őket az igénylők köréből, feltételezhetően azért, mert a bankok túl kockázatosnak ítélték a termelői tevékenységet. Noha az utóbbi évek bebizonyították, hogy a mezőgazdaság tényleg kiszámíthatatlan, a kormány most lehetővé tette a gyorsan elérhető hitelt a mezőgazdászok számára is.

– Az agrárvállalkozók, ha kaphattak volna eddig Széchenyi-kártyát akkor sem tudtak volna megfelelni a feltételeknek – fogalmazott Fenyőházi Tibor, a Magosz megyei képviselője.

– Úgy tudom, két egymást követő nyereséges gazdasági évet kell produkálni a cégeknek az igényléshez, ami a termelőknél az utóbbi években nem nagyon fordult elő. A most körvonalazódó lehetőséggel is csak akkor tudnak élni a mezőgazdaságban tevékenykedők, ha ez nem lesz feltétel. Mindenképpen pozitív a kezdeményezés, várjuk a részleteket.

Bizakodók az általunk megkérdezett agrárvállalkozók is, hiszen az átmeneti likviditási gondokon segíthet, de nagyobb volumenű fejlesztések is megvalósulhatnak a hitelből. Jó az elképzelés, kérdés, mi és hogyan valósul majd meg belőle – mondják.

– Sopronban elsősorban a borászoknak nyújthat segítséget ez a támogatás, a szektort a város környékén főként ők képviselik. Nagy előnye a kártyának az állami kamattámogatás és garanciavállalás. Azért is szeretik a vállalkozók, mert két héten belül kezükbe kapják az igényelt és számukra megítélt összeget – tájékoztatott Kováts Árpád, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara titkára, akitől megtudtuk, a kamarák nyújtottak eddig segítséget a Széchenyi-kártya igényléséhez.

A Széchenyi-kártya mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított, állami támogatásban részesített, jelzálog nélküli, szabad felhasználású, kedvezményes kamatozású, forintalapú hitel. A hitelkeret 500.000–25.000.000 forint közötti lehet. Az elmúlt nyolc évben nyolcszázötmilliárd forint hitelhez juttatta a vállalkozókat a Széchenyi-program. Az országban ténylegesen működő hatszázezer vállalkozás közül 185 ezren igényeltek eddig Széchenyi-kártyát.

nyugatmagyar.hu


to top